Felrakta a süveget - ami nyomban a szemébe csúszott -, és leült. Néhány pillanat múlva aztán... - HUGRABUG! - kiáltotta a süveg. A jobb oldali asztalnál ülők üdvrivalgással és tapssal fogadták a döntést. A Pufók Fráter szelleme vidáman integetett a kislánynak. - Bones, Susan! - HUGRABUG! - kiáltott újra a süveg, és Susan gyorsan leült Hannah mellé. - Boot, Terry! - HOLLÓHÁT! Ezúttal balról a második asztalnál tapsoltak. A hollóhátiak közül többen felálltak, és kezet ráztak újdonsült társukkal. "Brocklehurst, Mandy"-t is a Hollóhátba osztották be, Brown, Lavender személyében viszont a Griffendél gazdagodott új tanulóval, s így a bal szélső asztalnál tört ki éljenzés. Harry látta, hogy Ron ikerbátyjai is vadul hujjognak. A következő gólya, Bulstrode, Millicent a Mardekárba került. Harrynek a mardekárosok első látásra ellenszenves bagázsnak tűntek, de talán csak az előítéletei miatt, hiszen annyi mindent hallott a Mardekárról. Most már a szó szoros értelmében kezdett rosszul lenni. A régi iskolájában, ha csapatokat választottak, mindig ő kelt el utolsóként. Nem mintha ügyetlen lett volna - csak senki nem akarta Dudley jelenlétében a pártját fogni. - Finch-Fletchley, Justin! - HUGRABUG! Harry megfigyelte, hogy a süveg egyeseknél azonnal harsogta a kiválasztott ház nevét, másoknál viszont csak kisvártatva döntött. Finnigan, Seamus, a Harry mellett álló hirtelenszőke fiú közel egy percig ült a széken, mire a süveg végre beosztotta a Griffendélbe. - Granger, Hermione! Hermione csak úgy rohant a székhez. Mohón a fejébe húzta a süveget. - GRIFFENDÉL! - kiáltotta a süveg. Ron felnyögött. Harrynek ekkor szörnyű gondolata támadt - ahogy az embernek rendszerint szörnyű gondolatai támadnak, ha nagyon izgul. Mi lesz, ha egyáltalán nem osztják be? Mi lesz, ha egyre csak ül majd ott a széken, amíg McGalagony végül le nem kapja a fejéről a süveget, és ki nem jelenti, hogy bizonyára tévedés történt, és legjobb lesz, ha máris hazautazik... Neville Longbottom, a varangyvesztő fiú hasra esett a szék felé menet. A süveg hosszú ideig tanakodott, s mikor végül "GRIFFENDÉL"-t kiáltott, Neville úgy iszkolt el, hogy még a süveget is elfelejtette levenni. A többiek harsány nevetése közepette kellett visszakullognia, hogy továbbadja MacDougal, Moragnak. Malfoy a nevét hallva magabiztosan kivonult a székhez, és kívánsága azonnal teljesült. A süveg szinte még hozzá sem ért a fiú homlokához, és már kiabálta is: - MARDEKÁR! Malfoy önelégült mosollyal csatlakozott barátaihoz, Crakhoz és Monstróhoz. Már csak néhány gólya maradt. Moon... Nott... Parkinson... aztán egy ikerpár, Patil és Patil majd Perks, Sally-Anne és akkor végre... - Potter, Harry! Mikor Harry kilépett a sorból, megannyi apró, sziszegő lángnyelvként szerte a teremben felcsapott a sustorgás. - Pottert mondott? - Ez az a Harry Potter? Harry még egy utolsó pillantást vetett a zsúfolt teremre, ahol mindenki a nyakát nyújtogatta, hogy jobban lássa őt, azután a szemébe húzta a süveget. Egyszerre elsötétült előtte a világ. - Hmmm - csendült egy vékonyka hang a fülében. - Nehéz ügy, nagyon nehéz. Van bátorsága bőven, azt látom. Észből sincs kevés. Tehetsége is van, óh, de még mennyi... és egy nagy adag bizonyítási vágy, ez érdekes... Nos, hova tegyelek? - 48 - 49 Harry megmarkolta a szék szélét, és azt gondolta: "Csak a Mardekárba ne, csak a Mardekárba ne." - Ne a Mardekárba? - folytatta a hang. - Jól meggondoltad? Pedig ott nagyon sokra vihetnéd. Az alapok ott vannak a fejedben, és a Mardekár segítene elérni a célod. Nem akarod? Nos, ha biztos vagy benne, akkor legyen a... GRIFFENDÉL! Az utolsó szót az egész terem hallhatta. Harry levette a süveget, és kissé imbolyogva elindult a Griffendél asztala felé. Hát mégis beosztották, és nem is került a Mardekárba - ettől annyira megkönnyebbült, hogy fel se tűnt neki a hatalmas éljenzés, amivel csapattársai fogadták. Percy, a prefektus felállt, és lelkesen kezet rázott vele, a Weasley ikrek pedig kórusban skandálták: "Nálunk van Potter! Nálunk van Potter!" A korábbról ismert fodorgalléros kísértettel szemben ültették le Harryt, s a szellem vállon veregette őt - ami azzal a szörnyű érzéssel járt, mintha bedugták volna egy hordó jégkocka közé... Most már alaposabban szemügyre vehette a tanárok asztalát, melynek hozzá közelebb eső végében nem is egy tanár, hanem Hagrid ült. Tekintetük találkozott, és az óriás hüvelykujját feltartva gratulált neki. Az asztal közepén, súlyos aranyszékében ott ült maga Albus Dumbledore. Harry rögtön felismerte őt a csokibékában talált kép alapján. Dumbledore ezüstősz hajának csillogása versenyre kelt a kísértetek földöntúli fényével. Harry az asztalnál ülők között megpillantotta Mógus professzort is - a reszkető fiatalembert, akivel a Foltozott Üstben megismerkedett. A professzor igencsak furán festett jókora, bíborszín turbánjában. Már csak három gólya várt beosztásra. Turpin, keresztneve Lisa, a Hollóhátba került, azután Ron következett, akinek az arca már sápadtzöld színben játszott az izgalomtól. Harry az asztal alatt keresztbe tett ujjal szorított neki, s a süveg egy szempillantás múlva fel is kiáltott: - GRIFFENDÉL! Harry a többiekkel együtt megtapsolta Ront, aki lerogyott a szomszéd székre. - Szép volt Ron, gratulálok - szólt át Harry baljáról Percy Weasley nagy leereszkedően. Közben az utolsó elsőst, Zambini, Blaise-t beosztották a Mardekárba, McGalagony professzor pedig összecsavarta listáját, és elvitte a Teszlek Süveget. Harry az előtte fekvő üres aranytányérra nézett. Most döbbent csak rá, hogy mennyire éhes. Mintha évek teltek volna el a tökös derelyék óta. Albus Dumbledore időközben felállt székéből. Kitárt karokkal, sugárzó arccal nézett végig a diákokon, mintha elképzelni se tudna nagyobb örömöt, mint hogy így együtt látja őket. - Isten hozott benneteket! - szólt. - Szívből köszöntök mindenkit az új tanév kezdetén itt, a Roxfortban. Mielőtt kezdetét veszi a bankett, szeretnék néhány szót szólni. Íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!... Köszönöm. Azzal Dumbledore leült. A hallgatóság lelkesen megtapsolta. Harry nem tudta, hogy nevessen-e vagy sem. - Ő egy... egy kicsit bolond? - kérdezte bizonytalanul Percyt. - Bolond!? - vonta fel a szemöldökét a fiú. - Ő egy igazi zseni! A világ legeslegjobb varázslója! És persze... egy kicsit bolond, az tény. Kérsz krumplit, Harry? Harrynek leesett az álla. Az imént még üres aranytálakon most halmokban állt a sok étel. Harry még soha nem látott egyetlen asztalon ennyi finomságot. Volt ott marhasült, sült csirke, sertésszelet, bárányszelet, hirtelensült, kolbász, angolszalonna, főtt és sült krumpli, hasábburgonya, Yorkshire puding, zöldborsó, sárgarépa, finom mártás, ketchup és - valamely rejtélyes okból - mentolos humbug. Harry nem éhezett Dursleyéknál, de soha nem ehetett annyit, amennyit akart. Amit megkívánt, azt Dudley gyorsan felfalta, még a rosszullétet is vállalva a szent cél érdekében. Harry a humbug kivételével mindenből rakott egy keveset a tányérjára, és hozzálátott az evéshez. Az összes fogást igen ízletesnek találta. - Nagyon guszta - jegyezte meg szomorú-sóváran a fodorgalléros kísértet, mikor Harry katonákat vágott a bifsztekből. - Ön nem... - Majd négyszáz éve, hogy egy falatot sem ettem - panaszolta a kísértet. - Nincs is szükségem rá, de azért hiányzik. Jut eszembe, még be sem mutatkoztam. Sir Nicholas de Mimsy- Porpington vagyok, szolgálatára. Én vagyok a Griffendél-torony bentlakó szelleme. - 49 -