- Te jó ég, hát nem is tudtad? Én biztos mindent elolvasnék magamról - tudjátok már, melyik házban lesztek? Kérdezősködtem egy kicsit, és szerintem a Griffendél a legjobb, úgy hallottam, maga Dumbledore is oda járt, de persze a Hollóhát se lenne rossz... Na jó, megyek, megkeresem Neville békáját. Ti meg öltözzetek át, mert szerintem mindjárt megérkezünk. Azzal kilépett a fülkéből. A varangytulajdonos követte. - Mindegy, hova osztanak be, csak ne oda, ahol ő van - csóválta a fejét Ron, és a ládába dobta varázspálcáját. - George-tól kaptam ezt a hülye ráolvasást. Biztos csak át akart verni. - A bátyáid melyik házban vannak? - kérdezte Harry. - A Griffendélben - felelte Ron. Arcára megint kiült a szomorúság. - Anya és apa is griffendélesek voltak. Nem is tudom, mit szólnának, ha én máshova kerülnék. Szerintem a Hollóhátban se lenne éppenséggel rossz, de ha a Mardekárba kerülnék... - Annak a háznak volt a tagja Vol... akarom mondani Tudodki? - Aha - bólintott Ron, és elszontyolodva hátradőlt az ülésen - Mintha Makesz bajszának a vége kicsit világosabb lenne - jegyezte meg Harry, hogy elterelje Ron gondolatait az iskolai házakról. - Na és mivel foglalkozik az a két bátyád, akik már végeztek? Valóban érdekelte, hogy vajon miféle munkát találhat egy diplomás varázsló. - Charlie Romániába ment sárkánykutatónak, Bill pedig a Gringottsnak intéz valamit Afrikában. Hallottad, mi történt a Gringottsban? Tele volt vele a Reggeli Próféta - bár azt a mugli rokonaid biztosan nem olvassák. Valaki megpróbált kirabolni egy szigorúan őrzött széfet. Harry nagyot nézett. - Tényleg? És mi történt vele? - Semmi. Épp ezért csapnak ekkora hűhót. Nem sikerült elfogni a tettest. Apám szerint csak egy nagyhatalmú feketemágus lehetett, csak az járhatott túl a Gringotts-beliek eszén. Viszont nem vitt el semmit, és ez is furcsa. Persze mindenki megijed, ha ilyesmi történik, mert attól félnek, hogy esetleg Tudodki áll a háttérben. Harry eltöprengett a híren. Egy ideje a félelem tüskéje szúrt belé, valahányszor Tudodki szóba került. Talán ez is szükséges velejárója volt belépésének a mágia világába, de azért mégis jobb szerette volna csak úgy könnyedén kimondani, hogy "Voldemort". - Melyik kviddicscsapatnak szurkolsz? - érdeklődött Ron. - Nem ismerek egyet se - vallotta be Harry. - Micsoda!? - hüledezett Ron. - Áh, pedig az a legjobb sport a világon! - Azzal lelkesen magyarázni kezdte, hogy mire való a négy labda, és hogyan helyezkedik el a hét játékos. Mesélt a híres meccsekről, amelyeket végigszurkolt a bátyjaival, a seprűnyelekről, amiket megvenne, ha volna rá pénze. Épp a játékszabályok részletes ecsetelésébe készült belefogni, amikor ismét kinyílt a fülke ajtaja. Ezúttal nem Varangyavesztett Neville, és nem is Hermione Granger látogatta meg őket. Három fiú lépett be. A középsőt Harry nyomban felismerte - a sápadt srác volt, akivel az Abszol úton találkozott. Most sokkal nagyobb érdeklődéssel nézett Harryre, mint annak idején Madam Malkin talárszabászatában. - Nos, igaz? - szólt. - Az egész vonaton mindenki arról beszél, hogy Harry Potter itt ül, ebben a fülkében. Te volnál az? - Igen - felelte Harry. Szemügyre vette a másik két fiút. Mindkettő zömök volt és mogorva. Úgy fogták közre a sápadt fiút, mintha a testőrei volnának. - Ők Crak és Monstro - vetette oda hanyagul a fiú. Csak azért mutatta be társait, mert látta, hogy Harry őket nézi. - Én pedig Malfoy vagyok. Draco Malfoy. Ron köhintett egyet - talán hogy elrejtse kuncogását. Draco Malfoy ránézett. - Viccesnek tartod a nevemet? Meg se kell kérdeznem, hogy te ki vagy. Apámtól tudom, hogy Weasleyék vörös hajúak, szeplősek és több gyerekük van, mint pénzük. Ismét Harryhez fordult. - Hamar rájössz majd, Potter, hogy a máguscsaládok sem egyformák. Hallgass rám, és ne barátkozz olyanokkal, akik nem érdemlik meg. Szívesen adok tanácsot. Kezet nyújtott Harrynek, de a fiú nem fogadta el. - Köszönöm, de magam is el tudom dönteni, ki érdemli meg - felelte hűvösen. - 43 - 44 Draco Malfoy nem vörösödött el, csak rózsaszín foltocska jelent meg sápadt orcáján. - A helyedben vigyáznék, Potter - sziszegte lassan. - Légy egy kicsit udvariasabb, különben ugyanolyan sorsra jutsz, mint a szüleid. Ők se tudták, mi a jó nekik. Alaposan meg fogod bánni, ha arra a Hagridra meg a Weasley-féle aljanépre pazarlod az idődet. Harry és Ron felálltak. Ronnak egy szempillantás alatt épp olyan vörös lett az arca, mint a haja. - Ismételd meg! - csattant fel. - Verekedni akartok? - vicsorgott Malfoy. - Csak akkor, ha nem tűntök el innen - felelte Harry, de a hangjában több volt a bátorság, mint a szívében. Crak és Monstro sokkal erősebbek voltak, mint Ron meg ő. - Még nincs kedvünk elmenni, igaz, srácok? Nekünk már elfogyott a kajánk, de úgy látom, nektek még van. - Monstro a Ron melletti ülés felé nyúlt, hogy elvegyen egy csokibékát. Ron egy ugrással ott termett, de mielőtt nekieshetett volna Monstrónak, az kétségbeesetten felordított. Makesz, a patkány ott lógott Monstro kezén, hegyes kis fogait tövig mélyesztve a fiú ujjába. Crak és Malfoy riadtan hátráltak társuk elől, aki visítva körbe-körbe lóbálta a patkányt. Mikor aztán Monstrónak végre sikerült az ablakhoz vágnia Makeszt, mindhárman villámgyorsan kereket oldottak. Talán attól tartottak, hogy további patkányok leselkednek rájuk a csemegék közül, de az is lehet, hogy meghallották a közeledő lépteket. Egy másodperccel később ugyanis Hermione Grariger tűnt fel az ajtóban. - Mi a csoda folyik itt? - kérdezte a lány a szétszóródott édességek láttán. Ron a farkánál fogva felemelte Makeszt. - Elvesztette az eszméletét - állapította meg, majd alaposabban szemügyre vette az állatot. - Nem - ez hihetetlen: újra elaludt. Valóban így volt. - Te már ismerted Malfoyt? Harry elmesélte találkozásukat az Abszol úton. - Hallottam a családjáról - bólintott komoran Ron. - Az elsők között tértek vissza hozzánk, miután Tudodki eltűnt. Azt állították, hogy Tudodki megbabonázta őket, de apám szerint ez nem igaz. Azt mondja, Malfoy apját nem kellett sokat győzködni, hogy álljon át a Sötét Oldalra. - Ron Hermionéhez fordult. - Segíthetünk valamiben? - Siessetek az átöltözéssel, most voltam elöl, megkérdeztem a mozdonyvezetőt, és azt mondta, hogy mindjárt megérkezünk. Ugye, nem verekedtetek? Még oda se értünk, és már keresitek a bajt? - Makesz verekedett, nem mi - morogta Ron. - Kimennél, amíg átöltözünk? - Persze - felelte Hermione kissé sértődötten. - Csak azért jöttem be, mert egyesek úgy szaladgálnak a folyosón, mint az óvodások. - Jut eszembe: nem szólt még senki, hogy koszos az orrod? Ron szúrós tekintettel nézett a lány után. Harry kibámult az ablakon. Időközben alkonyodni kezdett. A mélyvörös ég alatt sötéten rajzolódtak ki a hegyek és erdők körvonalai. Mintha a vonat is lassabban haladt volna. Ron és Harry levették a kabátjukat, és belebújtak a hosszú fekete talárba. Roné egy kicsit rövid volt, kilátszott alóla az edzőcipője. - Öt perc múlva megérkezünk Roxfortba - búgott fel egy hang a vonat fülkéiben. - A pogygyászt kérjük a vonaton hagyni, azt külön szállítjuk át az iskolába. Harrynek összeszorult a gyomra az izgalomtól, és látta, hogy Ron is elsápadt a szeplői alatt. A zsebükbe tömködték a maradék édességeket, és csatlakoztak a vagon folyosóján zsibongó társaikhoz. A vonat még jobban lelassított, és végül megállt. A diákok lökdösődve megindultak az ajtók felé, és letódultak a keskeny, sötét peronra. Harry borzongva állt az esti hidegben. Kisvártatva hintázó fény jelent meg a diákok feje fölött, és Harry fülét ismerős hang ütötte meg: - Elsősök! Minden elsős jöjjön ide! Hogy ityeg, Harry? - A gyerekfejek erdeje fölött feltűnt Hagrid mosolygós, szőrös arca. - Gyerünk, gyertek utánam! Vannak még itt elsősök? Vigyázz, hova lépsz! Elsősök, utánam! - 44 -